RÉSZLETEK EGY UTAZÁSI NAPLÓBÓL

 - Tessék, itt a jegye!

Megvettem, alig hittem, hogy mindez velem történik. Fogtam apró poggyászom és ámuldozva felszálltam a bár luxusnak nem mondható, ám az utazáshoz tökéletes hajóra. Az én hajóutam kezdődött meg ekkor. Kabinomba vonultam. Kirakodtam, egészen úgy, mint otthon. És a hajó alatt éreztem, ahogy egyre erőteljesebben haladnak el a hullámok. Soha nem utaztam még ily’ hosszú útra. Egy-két órás, napos utazásokat tettem, de ilyet még nem. Elhagytuk Európa partjait, és lassan, egyenletes tempóban vágtunk neki a tüzes, és titokzatos Afrika legdélibb csúcsának. Port Elizabeth-ben fogunk kikötni, s onnan gyalogszerrel, valamint különböző közlekedési eszközökkel átutazzuk majd az egész földrészt. Néha kikötünk, hogy felvegyük az új utasokat, illetve, hogy le tudjanak szállni a tovább nem utazók. Furcsa egy utazás lesz érzem, bár az utazás heves tüze bennem ég, lángol, de ez még csak a kezdet. Nem tudom, meddig fog tartani, mi marad meg belőle, ha egyszer…

 … Ez még messze van. Reméljük! Most inkább élvezem a tengert. A tengert, mi itt hullámzik alattam, jobbra és balra, és amerre csak a szem ellát, mindenütt csak a tenger uralkodik. Izgató, félelmetes, és gyönyörű is egyben. Ha mondják, biztosan nem hiszem el…

 …napok, hetek teltek el, és a kincsekkel megrakott hajó körül tegnap éjjel óta iszonyú vihar tombol. Mindenki jobban tette, ha bevonult a kabinjába, és ott várta meg, míg elül. Én is visszahúzódtam kabinomba, és most szeretnék mindent feljegyezni az eddigi út élményeiről, érdekességeiről, hogy megmaradjon később, hogy elővehessem, nézegethessem. Megmutathassam születendő gyermekeimnek, szüleimnek, testvéreimnek…

 … Ma már ismét forrón tűz a nap, itt az egyenlítő környékén igen változatos az időjárás, hol úgy esik, mint ahol a világ összes égi csatornája megnyílna felettünk, és csakis felettünk, hol éget a nap, úgy hogy az ember teste kiszárad, bőre tulipánpiros lesz, és úgy érzi magát, mint a partara vetett hal. Szeretném már látni újra a szárazföldet, valamiféle bizalmat adna, okát annak, miért ez az érzés. Megmagyarázni nem tudom, de érzem, jobb lenne…

 … elhagytuk a déli félteke 20. szélességi fokát is, hihetetlen ekkora távolság, minő boldogság, hát kell ennél több, dehogy ez is oly sok, hogy alig győzi papirosom. Mesélhet, ki akar, nekem elég, mi itt van, s miről úgy érzi ki látja, ez az övé.

Folyamatosan látni a partvonalat. Nemsokára elérjük Port Elizabeth-et. Boldog vagyok, igen boldog. Egy férfi volt, ki itt volt, most, úgy érzem viszont, hogy boldog vagyok. Tudom, elhatároztam, hogy csak az utazással kapcsolatos élményekről számolok be, holmi kis magánéletről nem. Ennek ellenére, most kell, hogy egy kitérőt tegyek. Vacsoráztam egy férfival, és kint a korlátnál, az éjszaka elbűvölő feketeségében bűnre csábított. Óh csupán egy csók erejéig, de ennyi elég, hogy mardosson a bűntudat, mert olyan dolgot tettem, mit nem szabad. Bizonyára a hirtelen klímaváltozás az oka, hogy összezavarodtam…

 ...... Port Elizabeth. Gyönyörű, leírni tíz könyvbe sem lenne egyszerű, mit e város, és környezete nyújtott…

 … Bevetettük magunkat a dzsungelbe, bár saját felelősségünkre, beljebb, és beljebb küzdöttük magunkat, mert fűtött a vágy, hogy olyat lássunk, mit még eddig nem. Hajszoltuk a szépet, a jót. Telhetetlenek voltunk talán? Jött is az arculcsapás. Irtózom mindenféle póktól, és ahhoz hasonlatos undorító rovaroktól. Egy magas, liánokkal átszőtt fára másztam, elhelyezkedtem kényelmesen, élvezve a naplementét, a dzsungel egy pillanatra beállt csöndjét. Így ültem sokáig, aztán éreztem, mintha árnyék suhant volna el előttem, de biztos voltam abban, hogy tévedtem. Kinyitottam a szememet, bár ne tettem volna, hatalmas pók ereszkedett le hálóján, pont az orromra. Ordítottam, sikítani kívántam, féltem és irtóztam, viszolyogtam. Remegtem, összeomlottam, szinte beleőrültem. Vártam, hogy elmenjen. Féltem, mi lesz, ha orrlyukamba mászik, erre gondolván elájultam. Mire felébredtem, már nem volt ott. Idegbajos emberként rángatóztam, söpörtem le össze vissza testemről a nem létező pókot. Valami halk nesztől megijedvén felsikítottam. Mint oroszlánüvöltés, úgy suhant alá a dzsungelbe hangom, mely segítségért esedezett. De míg nem vallottam be, és nem bántam meg, mit tettem, míg nem győztem, addig bennem élt e szörnyű irtózat…

 … Boyoma vízesés, zuhatag, lehulló víztömeg, gyönyörű, káprázatos, akár egy mézédes álom, de magamba csípvén tapasztaltam, nem az. Megbénított, és lenyűgözött a látvány, és csak álltam ott mélán, csöndesen megbabonázva néztem, és csak csodáltam…

 … a Teleki-vulkán megtekintését azon élmények közé sorolom, melyek még a vártnál is jobban hatalmuk alá vontak, nem hittem a szememnek, ember láthat ilyet? Hogy lássa ezt a szörcsögő, működő vulkánt, mi gyilkos folyadékot lövell ki magából,  de akkor is, ahogy izzik, s ahogy kitör, nincs ehhez fogható semmi más. Megpillantottam egy éjszaka, amint kitör, dühösen kiokádja a benne felgyülemlett forró lávát. Majd büszkén hallat olyan hangokat, mint jóllakott macska, ki elkapta egerét…

 …otthoni időszámítás szerint szeptembert irtunk, amikor meglátogattuk a nagy kétarcú sivatagot, a Szaharát. Mindenütt homok, és homok, konokul terül szét a végtelenbe. Teveháton folytattuk az utunkat, s alig vártuk, hogy elérjük az oázist, ám három teve megbetegedett, így lassan haladt a karaván. Majd végre szinte délibábként, káprázatként feltűnt a távolban az oázis képe, hívogatott, csalogatott, s mi igyekeztünk, hogy ne tűnjön el, mint már eddig oly sokszor, mikor csupán szemünk csalfa játéka űzött belőlünk gúnyt. Ott volt. Valóban ott…

 … Atlasz-hegység, mi utolsó állomása volt afrikai utazásunknak. Különváltam, előresiettem, hogy egyéni felfedezéseket tegyek. Idő múlva nem láttam mást, csak hegyeket, kopár hegyeket, fűcsomó sehol, sehol. Kutattam, szinte kétségbeesetten kerestem, de nem találtam. Aztán mégis egy helyen, mintha, és éljen, van még itt élet. Később már szinte csak 2 km-enként visított árván, de büszkén egy-egy fűcsomó. Lemondóan visszafordultam, otthagytam azt, hol nem érdemes már lelkesen, reménnyel teli keresni…

 …kikötöttünk, vége az utazásnak, letelt, eltelt, nem tudtam meddig fog tartani, de most itt a pillanat, el kell búcsúzni, legfőbb erősség ilyenkor a közöny. Felöltöttem hát a közöny álarcát. De nem bírtam sokáig, lehullott rólam, szabad folyást engedve könnyeim hullásának, melyek az elmúlt események, élmények, viharok, kalandok után sírtak.

 Ismét visszatértem hát Európába, hol már várt rám hazám ölelő karja, személyiségem egy darabja, megpróbálom magam belevetni, elfelejteni, felejteni, felejteni…

  (Ajánlott zenei aláfestéssel hallgatni, az 1492 című Vangelis kazettára. )